2010. június 15., kedd

isadora coral bronze palette


A múltkor ismét Douglasban jártam, mert szerettem volna megnézni a Lancome nyári kollekcióját, de hozzánk még mindig nem érkezett meg. A sorok közt járkálva viszont felfedeztem két szemrevaló palettát. Mindkettő egy számomra ismeretlen márka, az IsaDora terméke, így gyorsan leteszteltem őket a boltban. A kezem mindenféle színben pompázott, és egész jól mutattak a felkent színek, így bepakoltam a Matte Chocolate és a Coral Bronze palettát is. Míg előbbi egy öt szemfestéket tartalmazó matt összeállítás, addig a második egy négy szemfestékből álló, limitált kiadású paletta. Ma utóbbiról lesz szó.



A négy szín szerintem kimondottan nyárias, jól harmonizál egymással. Nevük sajna nincs, de még csak számuk sem, így megpróbálok sorba haladni. Az első egy aranyfényű korall árnyalat, a második egy világos, metálos barna, a harmadik egy könnyed karamell barna, míg a negyedik egy meleg, sötétbarna aranyszínű csillámokkal. Mindegyik nagyon finom, könnyed textúrájú és elég jól pigmentált. Bár azt meg kell jegyeznem, h a korall árnyalat a leghalványabb, és a legsötétebb a legerősebb a négy közül. Az egyetlen bajom az, h a színük a szemhéjon nem olyan erős, tehát kicsit több rétegre lesz szükség a kívánt eredmény eléréséhez.

matte chocolate + coral bronze


A másik aprócska gond az, h a smink elkészítésekor a púderárok kötelező, mert relatív sok szemfesték hullik alá, így előre gondoskodni kell arról, h azt könnyen le tudja takarítani az ember. Ettől eltekintve viszont ez egy igencsak jól sikerült kis üde összeállítás. Utazáshoz is tökéletes, hiszen mellé elegendő egy spirál, egy színben passzoló szemceruza, és már készen is vagyunk. A négy szín pedig elég sok lehetőséget ad, mind nappali, mind esti smink szempontjából.
A száraz tények pedig, h a majdnem 5000 forintunkért összesen 7,2 grammnyi terméket kapunk, mely 24 hónapig őrzi meg a szavatosságát. A melléket szivacsos felvivő nagyon béna, így szerintem azt a kibontás után rögtön kukázhatjuk is:D


I went to Douglas to take a look at Lancomes summer collection, but it's still not available. I was looking through the products of the other brands, when two palettes got my attention. One was the Matte Chocolate, the other was the Cora Bronze palette, both were from IsaDora. The first one has five color coordinated, matte brown shadows, while the second one has four summery, bronzy shadows. Today I'm gonna review the Coral Bronze palette.


Tha shadows don't have names, or numbers so I'm gonna try to describe them as seen on the pic above. The first one is a bright corall with a golden sheen, the second one in the top row is a light, muted brown with a metallic look. The third shade is a warm, caramell brown, while the last one is a deep, chocolate brown with golden glitter. They're finelly milled, soft to the touch, easy to blend. My only problem is, that they tend to loose a bit of their vibrance, when applied to the lid. I also would like to tell, that the corall shade is the lightest, and the dark brown shade is the most pigmented one.


As you see I swatched them in the wrong order, so the first shadow in the palette is the last on my hand, and the last in the palette is the first on my hand:D I also would recommend being carefull when applying, cause there will be some fall out, so be prepared. Still I think this palette is a good investment, for the summer. You can create day and evening looks easily, it's great for traveling, just pack a matching eyeliner and your favourite mascara with in, and you're good to go.
If you purchase this palette you get 0,25 oz of product, which has a warranty of 24 months.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Copyright (c) 2010 babicsek's beauty bag. Design by WPThemes Expert
Themes By Buy My Themes And Cheap Conveyancing.