2011. szeptember 4., vasárnap

be careful

Eredetileg illatos szappanról, hajfestésről egyéb kedves dolgokról szerettem volna írni, de ez a hétvége egyértelműen nem az enyém, így gondoltam megosztom veletek, h mi történt.

Originally I wanted to write about nice smelling soap bars and hair coloring, but this weekend got so fucked up, that I thought I'll share a bit.




Az egész már hajnalban elkezdődött, amikor is arra ébredtem, h iszonyatosan begörcsölt a bal vádlim, és legszívesebben ordítani bele a csendbe. Természetesen nem tettem, kb 10-20 percnyi fetrengés után valahogy elmúlt annyira, h fel tudjak állni. Mosdó letudva, reméltem, h ennyivel kimerül az egész, de reggel sajnos szembesülnöm kellett azzal, h a lábam még mindig fáj és kicsit sántítok. Ennek örömére a tervezett vásárlástól eltekintettünk egyelőre, hős lovagom gyorsan leszaladt pár apróságért a boltba én meg amolyan nyugdíjas jelleggel visszadőltem pihenni. Már délután volt, amikor úgy döntöttünk, h feladjuk, se a pihenés, se a terhelés nem használ a lábamnak, így a hős lovag ismét elment a boltba, immáron vacsinak valóért. Utána leültük Dexterezni, bepótoltuk az előző heti lemaradásunkat és természetesen megnéztük az aktuális részt. Már majdnem éjfél volt, amikor zizgett a teló, én meg azt hittem lefordulok a székről, amikor elolvastam az sms-t. Valaki Norvégiában lazán leemelt 44000 forintot a számlámról. Gyorsan hívtam a telefonos bankárt, természetesen nem vette fel senki, így beléptem e-bankba, hát ha ott látok valamit, de sajna az aznapi tételek még nem voltak elkönyvelve. Hívtam megint a telefonos ügyintézőt, ahol kedves leányzó végre felvette. Azonosítottam magam és természetesen letiltottam a kártyát. Pár dolgot még egyeztettünk, majd elköszöntünk egymástól. Ma pedig mehetettem a rendőrségre, ahol sikerült kifognom a világ egyik legtahóbb és életunt ügyeletes tisztjét. Felvette az adatokat, de látszott rajta, h szarik bele az egészbe, mire aláírtam a 9 oldalnyi papírt már ott állt az ajtóban és mondta, h majd értesítenek. Hát köszi bazzeg. Már mint tudom, h ő nem tud amolyan ad hoc jelleggel bármit is csinálni, de bakker legalább egy kis emberséget ha kérhetne ilyenkor az ember. Vagy ha nem tetszik a légkondis kis iroda, akkor menjen el krumplit kapálni...
A legjobb az volt, amikor majdnem lebaszott azért, mert online vásárlok. Nem akartam felvilágosítani, h egyrészt a 21. században vagyunk, másrészt egy belföldi ATM-nél vagy fizető terminálnál is simán lophatják a kártya adatait, szal a külföldön történő vásárlás nem egyenlő automatikusan a rosszal.
Holnap persze mehetek a bankba új kártyát kérni, na meg verni az asztalt, h térítsék meg az összeget, vicces lesz.

A sztorit azért is írtam le, mert bár soha nem bánok felelőtlenül a kártyámmal, legyen szó online vásárlásról vagy pénzfelvételről, még a legkörültekintőbbeket is érheti meglepetés. Remélem ha másra nem is, de egy kis elgondolkodtatásra jó a sztori :D 
(ja, mielőtt valaki a paypallal jön, jelenleg nem működik az accountom, valószínű újat kell csináltatnom)

Okay, the fucked part already started in the early morning hours, when I woke up to a massive pain attack in my leg. I really wanted to scream into the silence, but as you may guess, I didn't, I was just lying there for 10-20 minutes biting my own finger. After a while the pain faded away, so I could stand up and go to the bathroom. I thought that this was it, everything will be okay when I wake up. Ha, ha, good joke, when I wanted to get out of bed I felt that my leg is still kind of hurting and I can't really stand on it, so we postponed our shopping plans to the afternoon hours. My glorius hero went down to shop some stuff, so we can have breakfast. After we ate me like a granny went back to rest. It's was in the late afternoon when we realized that I can barely walk in the flat, so we canceled the shopping trip and my other half went back to the supermarket to by some more stuff, so we can have dinner. We wached Dexter, form the previous week, and yesterdays episode, so we had a fun night. It was almost midnigt when my phone was buzzing, and when I took a look at the text message I almost did fell from the chair. Someone took a quiet big amount of money from my bank account in Norway! First thought was, are you fuckin kiddin me?! I called the 24/7 hotline, of course nobody picked up so I logged into the online bank, but could not see anything. Then I called the hotline again, and finally someone answered. The girl was nice, I validated myself and told her to block the card. We spoke about some details and said bye. Today I went to a police station to report the abuse, but gosh I got the most annoying and I don't care police officer you can imagine. He asked for my data, but you could clearly see that he basically won't do anything. After I signed 9 pages he was already standing in the door and said that they'll call me. God, people come to the police station because they have a problem, could please act just a little bit like a human being and not like a fucked up machine from the past which runs under windows 95. Also best part was when he asked if I buy stuff online. He then started to blame me why I do this. Uhm, because this is the 21. century and because ATM machines can also be hacked, so if someone wants to copy my card he does not have to go abroad, it also can happen here.
Tomorrow I have to go to the bank to request a new card and of course to try to get my money back, sound like fun.

I wrote down this story because I was never lazy with my card, this is all I have, so I was always very carefull, but as you can see, it can happen to everyone. So the purpose of this post is to make you think a little but, and lay down that oh it can never happen to me attitude. It can!
(BTW, my paypal account is not working, I assume I'll have to do a new one, just tellin before someone start with this)

7 megjegyzés:

zsuzso100 írta...

:((
Hol szoktál online vásárolni, melyik oldalon járhattál így..csak mert erről nem írtál.

babicsek írta...

@Zsuzsi:

Általában ezeken az oldalakon vásárolok: amazon.com és rokonai (de, co.uk), wildcat.de, crazyfactory.de

Az utolsó kettő piercinges oldal, az amazonon meg mindenféle után szoktam kutatni.

A múltkor egy új oldalt is kipróbáltam, ők a lookfantastic.com

Sajnos nem tudom, h online vagy esetleg tényleg fizikailag másolták le kártyámat, így akár a belföldi terminálok sem zárhatóak ki :(

zsuzso100 írta...

Értem... :(
Ez annyira rossz és annyira tehetetlen az ember. :(

babicsek írta...

Igen, bár még mindig jobban jártam, mint egy kollégám, akinek szintén hétvégi napon kb. 180ezret emeltek le a számlájáról.
Mindig is jó dolognak tartottam ezeket az értesítő üzeneteket, és ezután pláne annak tartom, ha ez nincs, akkor max a számlakivonaton láttam volna a lopást és ki tudja mekkora összeg lett volna belőle.

Priskinné C. Brigitta írta...

ez azért kegyetlen mind a láb görcs mind a kártya tartalmának ellopása. nekem is volt olyan hogy begörcsölt a lábam és 1 hétig fájt és néha még mindig érzem és olyan mintha lenne benne egy luk. én eléggé félek az internetes rendeléstől inkább elmegyek a boltba ha van és ott veszem meg. tapasztalatnak és figyelem felhívásnak tökéletes.

babicsek írta...

@Dyculin:

A lábgörcs szerencsére elmúlt, a bankos dolognál pedig úgy néz ki, h visszatérítik a pénzem. Természetesen ha tehetem én is boltban vásárolok, de rengeteg termék nem elérhető ilyen módon, így csak egy út járható, még pedig a netes vásárlás. Én már több éve (6-7) vásárolok neten és ez az első - remélem az utolsó is - eset, h ilyen történt. Másrészt, a kártyádat bárhol, bármikor lemásolhatják, csak akkor lennél biztonságban, ha otthon bekeretezve állna a polcodon :D

Priskinné C. Brigitta írta...

az is igaz de annak mi értelme lenne:P mondhatnál egy két jó helyet ami tuti biztonságos:)
úgy örülök, hogy elmúlt a görcs és a pénzedet is vissza kapod:)minden jó ha jó a vége nem igaz.

Megjegyzés küldése

 
Copyright (c) 2010 babicsek's beauty bag. Design by WPThemes Expert
Themes By Buy My Themes And Cheap Conveyancing.