2010. március 12., péntek

none of your beeswax


A LUSH üzleteibe mindig jó betérni, mert mindig akad valami újdonság, de ha az még sincs, a már meglévő termékeket is olyan gusztusosan tudják kipakolni, h az ember legszívesebben a fél árukészletet hazapakolná:D Ezért is járok ritkán hozzájuk, bár most, h már neten is lehet tőlük rendelni még csak ki sem kell mozdulni a vásárláshoz. Amúgy Budapesten szerintem nem éri meg a netes rendelés, ez inkább azoknak jó, akik mondjuk mindig is ki akarták próbálni a LUSH termékeit, de túl messze laknak. Ezzel kapcsolatban az egyetlen mankó, h a GLS futárszolgálat végzi a csomagkézbesítést, és velük kapcsolatban nekem alig van jó tapasztalatom:S
A termék amiről most szó lesz az a None of your beeswax ajakápoló.  Még tavaly november vége, december eleje felé vettem, mivel sok jót hallottam már róla, és gondoltam kipróbálom. Nem mondom, h a 2190 forintos ár nem vágott földhöz, de reméltem, h ennyit megér az a 10 grammnyi csoda.
A termék egy kis fémtégelyben van kapható, amelynek csavaros a teteje. Ez ilyen formában kapásból két nagy mínusz pontot ér nálam. Egyrészt a tégelyes kiszerelés nem épp a leghigiénikusabb, mivel az embernek állandóan bele kell nyúlkálni, de azt ugye nem lehet koszos kézzel. Napközben ez egy relatíve nehezen kivitelezhető dolog, hiszen ha elindulunk otthonról, felszállunk a villamosra, buszra, megfogunk egy kapaszkodót vagy kinyitunk egy ajtót, akkor máris bacik ezrei tobzódnak a kezünkön. Az alternatívák miszerint gumikesztyűt húzunk, esetleg olyan Monkosan nem nyúlunk semmihez és állandóan törölgetjük a kezünket pedig nem igazán kivitelezhető. Legfőképp azért nem, mert embertársaink közül egy biztos hívná a zárt osztályt, h nem hiányzik-e egy betegük:D
A másik mínusz pont a tégely maga, már mint az ahogy záródik. A tégely elég pici, és még lapos is, így a rajta levő menet roppant rövid, és időnként többszöri próbálkozás után is alig sikerült visszacsavarnom a kupakot. Nem értem az egész koncepciót, sőt azt sem, h miért árulják évek óta ebben a formában az ajakápolóikat. Se nem kényelmes, se nem higiénikus, sőt még csak praktikusnak sem mondható. Akkor meg miért??? A csomagolással kapcsolatban még egy idegesítő dolog, h amikor már csak nagyon kevés ajakápoló van benne, akkor a körmöm hegyével kellett kikotorásznom a maradékot, baromira élveztem.
A csomagolás lehúzása után jöjjön végre a termék maga, amitől a katarzist vártam és úgy gondoltam talán megéri a fáradtságot. Rosszul gondoltam. A vegák által is használható None of your beeswax csupa természetes, növényi eredetű dolgot tartalmaz, melynek mindnek ugyanaz a célja, a kellemesen hidratált ajkak. Az ajakápoló enyhén sárgás színű, kellemes illatú, és ha felkenjük azonnal hidratál is. Eddig rendben is volnánk. A gond ott kezdődik, h ez az érzés nem marad meg sokáig. Sőt, ha a termék teljesen felszívódott, utána még szárazabbnak éreztem az ajkaimat, mint előtte. Ami valljuk be nem épp az az eredmény, amit szeretnénk elérni.
Összességében azt kell mondjam, h engem nagyon nem győzött meg ez a termék. Ennyi pénzért többet vártam volna, jóval többet. Nem azt mondom, h az összes ajakápolójuk rossz, mert sokan esküsznek a Lip Service-re. Lehet nekem is azzal kellett volna kezdenem?!



I always like to visit LUSH stores, cause they arrange the products so delicate that you want to buy at least the half of it. That's one big reason why I don't go into a store of them so often. Last time - that was around the end of november, early december - when I went in I came out with one of their lip balms, it's called None of your beeswax. I heard a lot of good things about it, so I thought I give it a try.
The product comes in a little metal case, with a screw on top, and that is crap. Let me explain it. If you want to use the balm, you have to screw off the top, get some product on to your finger, and then dab it onto your lips. This means your hand have to be clean, cause if not you will get a lot of ugly things into that case, and you don't want that. You could wear rubber gloves, or do it like Monk, but I think there would be at least one person, who would call for a doctor, and you don't really want that. The other problem with this casing is, that it's small, flat so sometimes you really have to fight with it, to get that screw on top off, or back on. This isn't  very flattering also. Another thing is, that when only a little amount of product is left you have to use your nails to pull it out. Not so good either. So I wonder why do they use this kind of packaging??? It's not useful, it's not hygenic, it's not something for on the go. One of lifes big mystery:D
Let's talk about the product itself. After have so many issues with the packaging I was really hoping, that this lip balm was worth it. Sadly, it wasn't. None of your beeswax is suitable for vegans, cause it contains only natural oils and thing, that come from plants. It's a slightly yellow tinted balm, with a light, fresh scent, and when you apply it it moisturizes your lips instantly. The bad thing for me was, that after this applying the moisturized feeling didn't last very long, and after using the product my lips felt dryer and chappier  than before. This isn't really that particular thing that you want to happen, when you use a lip balm.
So overall this lip balm wasn't the winner for me. I don't say that all LUSH lip products are crap, but maybe I should've opted for their best selling one, which is called Lip Service.

1 megjegyzés:

Vadpulyka írta...

Ha még nem tudsz róla, súgok egy titkot: Primus.

Megjegyzés küldése

 
Copyright (c) 2010 babicsek's beauty bag. Design by WPThemes Expert
Themes By Buy My Themes And Cheap Conveyancing.