A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dm. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 22., csütörtök

balea cellulite duschgel


Most kicsit belelendültem az gépelésbe, így a tegnapi adag után itt egy újabb. Most ismét a drogériák színes világába fogunk kalandozni, csak nem a Rossmannba, hanem a DM-be térünk be virtuálisan, hiszen a Balea Cellulite Duschgel-ről lesz szó.




2009. október 5., hétfő

balea hamam spa bodypeeling


A DM saját márkája a Balea egyre több terméket foglal magába. Nemrég egy kis frissítésen esett át a márka arculata, kicsit fiatalosabbá, trendibbé tették. Mivel a tusfürdő bevált gondoltam kipróbálok valami mást is. Ekkor akadt meg a szemem a Balea Spa egyik testradírján, mely a Hamam nevet viseli. Egy jó testradír sosem árt, így rögtön bepakoltam a kosárba. Itthon aztán jöhetett az alapos szemre vételezés:D

A testradír egy barack színű kerek dobozkában van, és amikor letekertem a tetejét jött az eslő meglepetés, ugyanis az egész egy fóliával van lezárva. Ez szerintem kimondottan jó dolog, hisz így nem szárad ki, és ha szállítás közben esetleg felborul a szatyorban vagy táskában nem kell attól tartani, h valami esetleg kifolyik. A fólia levétele után egy viszonylag szilárd, narancs színű, cukros termék fogadott. Az illata nagyon enyhe, mégis kellemes. A termék használata nagyon egyszerű, hisz az ember csak belenyúl a tégelybe és annyit vesz ki magának, amennyit szeretne, jól bedörzsöli magát az enyhén nedves bőrét, majd meleg vízzel szépen lemossa. Idáig oké is a dolog, de ekkor jött a másik meglepetés, csak ez már nem volt olyan kellemes. Ahogy lemostam magamról elég olajos érzése volt a bőrömnek. Kb. olyan, mint amikor az ember túl sok krémet, naptejet vagy hasonlót ken magára, és az nem tud felszívódni, így egy vékony filmréteg keletkezik a bőrön. Ez egy pöppet kellemetlen volt, de hát radírozás után jöhet a szokásos tusfürdős tusolás, és utána már minden rendben volt.
Összességében csak ajánlani tudom a terméket, hiszen ellentétben a Lush radírjaival könnyebb tárolni, olcsóbb, és összetételében nem sokban különbözik azoktól. Az olajos érzés pedig a tusfürdő használatával könnyen eltűnik, a bőr pedig kellemesen üde és sima.

Csomagolás: 3/5
Használat: 4/5
Érték: 4/5

Összességében: 3,6/5

The own products of DM (Drogerie Markt) are getting better. The Balea family is now offering a wide range of different lines, like hair, body, bath, spa, and even a line for men. Since I tested their bath gel, and was very pleased I thought that I test something else. In the store the Balea Hamam Spa Bodypeeling caught my sight, so I took it home.
The product itself is in a round, peachy box, and when you take off the lid you see a foil. Some people think that this is annoying, but I'm not one of them. It is usefull, cause when you put the product into your bag, and it turns over nothing will spill out. And the product can't dry out, while standing on the shelf of the store:D After taking off the foil I found an orange colored, sugary, mainly solid paste, with a very nice and sof scent. The use is very easy, you just wet your skin, take out as much peeling as you like, rub yourself, and then wash it off with hot water. After going thru this process I found that my skin was a little oily, that was strange. But I went on with my normal routine, and after using my showergel my skin was great, smooth and relaxed.
On the whole I would recommend tha Balea Hamam Spa Bodypeeling cause it's nice, easy to use, cheap, and easy to store.

Packaging: 3/5
Easy of use: 4/5
Value: 4/5

Overall: 3,6

2009. július 18., szombat

Balea tusfürdő

Itthon két nagy drogéria csatázik az emberek kegyeiért, és persze a pénzükért. Bevallom én a DM-esek táborát erősítem. No nem mintha baromi nagy különbség lenne a konkurensek közt, de ezzel a bolthálózattal hamarabb ismerkedtem meg, tetszett, így ma már megszokásból is inkább oda megyek. A múltkor eszembe jutott, h tusfürdőből már igen kevés van, így elkezdtem böngészni a polcon sorakozó flakonokat. Az elsődleges szempont itt, akármilyen meglepő az ár, nem azért mert fukar vagyok, pusztán azért, mert a tusfürdő nem sokat van az ember bőrén, hiszen csak bedörzsöljük magunkat, aztán már mossuk is le. Ennek köszönhetően viszont totál mindegy, h milyen hiperüberszuper hatóanyagokkal és csodaszerekkel pakolták tele, nem lesz elég ideje, h felszívódjon. Logikus következtetés tehát, h jó az olcsó is. Ez amúgy nem egyenlő azzal, h minden szart magamra kenek. Nézegettem az egység árakat, és hamar a Balea mellett kötöttem ki, ennek ml-e kemény 1 forintba került. Az adóemelés óta nemtom, h változott-e valamit, de gondolom arányosan drágult a többivel együtt, így még mindig ez lesz az egyik legolcsóbb:D

A Balea a DM saját termékcsaládja, és bevallom eddig nem nagyon használtam ilyet. Ekkor jött amúgy elő a számomra másik lényeges szempont az illat. Nem szeretem a nagyon mű és erős illatokat. Legyen érezhető, de nem tolakodó, és ha megszagolom, akkor egy gyümölcs, egy kókuszdió, egy üveg méz jusson eszembe róla, nem pedig egy labor tele színes üvegcsékkel.
Amikor ott jártam kétféle tusfürdő volt, még pedig a sima krémes és a wellnes. A wellnesnek átlátszó flakonja van, és ami ennél is fontosabb, h az ÖkoTest szervezetnél megkapta a jó osztályzatot, ami annyit tesz, h nincsenek benne káros vagy gyanús anyagok. A krémesnél talán egy-kettő kapta meg ezt az osztályzatot, de a többi sem lehet rossz, csak épp a nagyon szigorú követelményeknek nem feleltek meg. A krémesnél negatívumként kiemelném a narancsosat, mandarinosat (szerintem ez amúgy ugyanaz az illat, csak kétféle címkével) és a mézeset. Ezeknek szerintem szörnyen mű illatuk volt. Ami nekem tetszett az egyértelműen a kókuszos volt, így abból egy pici flakonosat be is pakoltam a kosárba, h jó lesz majd utazós tusfürdőnek. Ha jól emlékszem még volt még bambuszos és talán áfonyás. Persze megszagoltam a wellnes család termékeit is, itt egyedül a citromfüves nyerte el a tetszésemet, de az nagyon. Kellemes, könnyed, friss illat, így kell ezt kéremszépen:D Itt még valami lila borzalom volt, de a színén kívül semmi jót nem tudott felmutatni.

Hazaérve alig vártam, h kipróbálhassam. Bevallom kicsit meglepődtem, ugyanis a wellness tusfürdő elég folyékonyra sikeredett, így kicsit több jött ki a flakonból, mint amennyit szerettem volna, de ez persze többször nem fordult elő. Amúgy ez nem feltétlenül rossz dolog, mert így, ha már fogyóban van a tusfürdő és az ember fejre állítja, akkor tényleg kijön belöle az összes, és erről könnyű is megbizonyosodni, mivel maga a flakon átlátszó. A kókuszos amolyan hagyományos tusfürdő, nem olyan folyékony, kicsit krémes, kellemesen kenhető, az illat tényleg nem tolakodó, passzol a nyárhoz. Ezek után azt hiszem maradok ezeknél a termékeknél, hiszen jó is, és nem kerül sokba:D
 
Copyright (c) 2010 babicsek's beauty bag. Design by WPThemes Expert
Themes By Buy My Themes And Cheap Conveyancing.