Kitartó kis olvasótáboromnak szeretném jelezni, h még mindig élek. Sőt terveim is vannak, h mi mindent szeretnék megmutatni nektek, de a technika mostanság nagyon nem akar együtt működni velem. Konkrétan a kamerám az, ami hetek óta sztrájkol, nekem pedig most nem olyan az anyagi helyzetem, h csak úgy vegyek magamnak egy több százezres új gépet. Szal amíg nincs meg a keret az új gépre, addig amolyan hol leszek, hol eltűnök időközönként fogok majd írni.
Addig is szeretném elmondani, h minden nap megnézem a blogot, és nagyon sokat jelent nekem, h immáron 23 olvasóm van, aki még vállalja is ezt:D
A tervekről annyit, h jön majd pár ékszer, Bourjois lakk, púder, BeYu paletta és alig várom, h hozzánk is eljusson a MAC Disney kollekciója, mert már kinéztem magamnak jó pár csodás kis terméket. (Amúgy furcsa ez a smink világ, mert amikor meghallottam a Fabulous Felines kollekció beharangozóját azt hittem, h egy vagyont fogok majd elkölteni. Ehhez képest semmit sem vettem. Ellenben a Disney kollekciónál a promók alapján azt hittem, h semmit sem fogok venni, mostanra pedig egész kis listám lett.)
Drágáim kitartás ebben a zord időben, jó vásárlást én pedig amint tudok jelentkezem;)
My dear little followers, I would like to give you a sign, that I'm still alive. I also have a lot of plans what I want to show you, but the technic isn't on my side these days. My camera is dying, or barely alive, that's why I didn't do any posts in the past few weeks. The problem is that right now I don't have the money to buy myself a fancy new photomachine, so till I gather together the money I can't promise when I'll be posting new things.
Till the miracle happens I would like to thank you, it means a lot to me that I have 23 followers and they are even brave enough to show this the whole world:D
About the plans, I want to show you some new jewellery, Bourjois polishes, highlighters, BeYu palett and I can't wait for the MAC Disney collection to arrive, cause I have a serious list of to buy products. (It's a bit strange, cause when I heard of the Fabulous Felines collection I thought I would buy a lot of stuff, but instead I didn't buy anything. When I first heard of the Disney collection I thought that I wouldn't find anything appealing to me, but instead I have several products that I really want to get my hands on.)
My dears be patient and I'll be back as soon as possible;)